A borcímketervezés az alkalmazott grafikus számára kiemelkedő feladat. Nem csak azért, mert maga a téma rengeteg odafigyelést igényel, hanem azért is, mert a grafikus által megtervezett boroscímke-design jó esetben hosszú éveken keresztül fogja fémjelezni az adott bortelmelő munkájának gyümölcsét. A megtervezett borcímke alapján fogják beazonosítani a borkedvelők az adott terméket. A borcímke utat mutat a számtalan termék között azoknak, akik beleszeretnek a palackba zárt napfénybe, és állandó fogyasztójává válnak egy-egy brandnek.
Bizonyára Ön is találkozott már olyan termékkel, amely címkéjen nem hogy nem tükrözte a palack tartalmát, a borász viszonyát a borhoz, hanem kifejezetten rombolta megjelenésével annak imidzsét.
Véleményem szerint a minőségi termékeknek minőségi megjelenést kell biztosítani. Ez nem csak a borászatra, és az általa előállított termékekre vonatkozik, hanem minden olyan, a
kereskedelemben kapható élelmiszerre is, amely valódi minőséget képvisel. A borcímketervezés időigényes, nagy odafigyelést igénylő folyamat, éppen ezért nem lehet néhány óra alatt kiváló minőségű grafikákat készíteni ebben a témakörben. Nem csak pénzt és időt kell annak rászánnia, aki borcímkét kíván terveztetni, hanem megfelelő mennyiségű energiát is szánnia kell a kommunikációra, mivel rengeteg információra van szükség a sikeres együttműködés érdekében.
Remélem sikerült meggyőznöm a minőségi borcímketervezés fontosságáról, és hamarosan megrendelőim táborában üdvözölhetem.

![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |