Egy esküvő megszervezése nem könnyű vállalkozás. Rengeteg utánajárással járó feladatot ró a házasulandó felekre. Nem csak időigényes, de anyagilag is megterhelő a párok és családjaik számára, éppen ezért megismételhetetlen, egyedi minden egyes mozzanata.
Néhány hónap elteltével az élmények is halványodni kezdenek. Ilyenkor nyújtanak segítséget az emlékek felidézésében az esküvői fotók. Az igazán jól sikerült beállítások visszaidézik a jeles nap hagulatát, és mosolyt csalnak mindazok szájára akik újra átélhetik az eseményeket a fényképek segítségével.
Ugye az Ön ismeretségi körében is találhatóak olyan emberek akik szívesen vállalják egy-egy esküvő dokumentálását, arra hivatkozva, hogy nem szükséges profi fotóssal dolgoztatni, mivel az csak pénzkidobás.
Jómagam is számtalan esküvői fotót láttam már amellyeken pirosszemű emberek meredtek rám riadt arccal úgy megörökítve, hogy a menyasszony fehér ruhájából a túlvakuzottságból kifolyólag csak egy fehér folt volt felismerhető. Bizonyára látott Ön is olyan fotográfiát ahol rengeteg öltönyös hátat sikerült megörökíteni a hallhatatlanságnak.
Ez csak pár markáns példa a tipikus hibákra ami miatt a műkedvelő fotósok által készített képek sohasem lesznek olyanok mint a profik által készítettek. Érdemes profi fotográfussal arhiváltatni egy-egy eseményt. Kétségtelen ha valaki rászánja magát arra hogy minőségi látványt kapjon a kezébe akkor az bizony többe fog kerülni mint a rokon, vagy ismerős által végzett munka. Próbáltam olyan árkategóriákat összeállítani, amellyek elérhetővé teszik az Ön számára is az általam kínált szolgáltatást. Amennyiben az oldalon látott fényképek minősége meggyőzte arról, hogy nyugodtan
rámbízhatja esküvője fotózását kérjen előzetes ajánlatot a fotózásra.
Félreértés ne essék, a profi fotókészítés tanulható folyamat, bárki számára elérhetők nem csak az ismeretek, de azok az eszközök is amiknek segítségével magas színvonalon lehet fotográfiákat készíteni. A profizmus ezen dolgok ismeretén, és a sokorányi gyakoralon múlik, úgy hogy a fényképész saját munkáinak elemzéséből tanúlva fejleszti szakértelmét folyamatosan.
A rosszúl sikerült beállítások láttán utólag persze lehet bánkódni, de egy csepp odafigyeléssel és anyagi ráfordítással mindezen problémák kiküszöbölhetőek, Így a legszebb nap és a boldog pillanat örök emlék maradhat.
Jómagam az egyediség híve vagyok. Vagy a beállításokban vagy az obijektív megválasztásában vagy esetleg az esküvőfotók utómunkálataiban (kolorizálás) mutatkozik meg. Nem vagyok híve az u.n. "túristafotóknak", amellyek semmilyen kisugárzással sem rendelkeznek, céljuk az idő és tér lemerevítése valamilyen hordozó felületre mindenféle prusz érzés nélkül.
Bízom benne hogy az itt látottak alapján hamarosan a megrendelőim között üdvözölhetem.
NE FELEDJE MINŐSÉGI ESKÜVŐFOTÓKRA KÖLTÖTT PÉNZ EGY TARTÓS BEFEKTETÉS, NEM KIDOBOTT PÉNZ AZ ABLAKON!
Esküvőfotózás művészi színvonalon

![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |